[ Pobierz całość w formacie PDF ]
végül elQvettem a képes lexikont, és addig
lapozgattam, míg rábukkantam a szerecsendió
képére. Apró, egymásba fonódó, festett
szerecsendió-virágokkal borítottam be a
tojáshéjat, melyek a kék színq alapozáson végül
bonyolult narancsos, barnás, zöldes mintát
képeztek. Lakkal fedtem be ezt is, majd
becsomagoltam. Húsvét vasárnapján aztán
fogtam a tojásos dobozkát, meg a WillrQl
készült képeket tartalmazó borítékot, és el-
indultam a földúton a háza felé.
Nem találkoztam Willel mióta Molly beteg
lett. A szüleim idejük nagy részét a kórházban
töltötték, tehát a fQzés az én nyakamba
szakadt. Aztán Molly jobban lett, és apának
kétszer keményebben kellett dolgoznia a
könyvén, mert a kórházba járás idején képtelen
volt az írásra összpontosítani. Rádöbbentem,
hogy én magam sem összpontosítottam eléggé
a tanulásra ugyanezen okból, ezért nagyon
össze kellett szednem magam, hogy pótoljam a
mulasztásaimat.
Elérkezett a szünidQ. A sártenger majdnem
felszáradt, bár éjjel fagyott még. Séta közben
észrevettem, hogy a mezQ túloldalán, a nagy
házhoz vezetQ bekötQút földjébe teherautó
abroncsainak a nyoma fagyott bele.
Ez volt a másik ok, amiért szerettem volna
Willel találkozni. RettentQ kíváncsi voltam, tud-e
valamit arról a titokzatos fényrQl, mely azon a
szörnyqséges éjszakán pislákolt az ablakban.
Azóta egyéb rejtélyes dolgok is történtek a
nagy ház körül. Olykor-olykor megjelent egy
autó, a kocsifelhajtót pedig letakarították.
Néhanapján fqrészelés és kalapálás hangja
szqrQdött át a háztól. Egyszer a tetején is
feltqnt egy munkaruhás ember. Minden jel arra
mutatott, hogy hamarosan beköltözik valaki.
Megkérdeztem apától, hogy az unokaöcs
kapott-e engedélyt a ház fogadóvá alakítására,
de azt válaszolta, hogy semmi ilyesmit nem
hallott. Apa azonban mostanság nem számít
megbízható forrásnak, mert annyira elfoglalt és
szórakozott, hogy valószínqleg azt sem venné
észre, ha qrhajók landolnának a mezQ közepén.
Will ezúttal is a kocsi motorházteteje alatt
tevékenykedett. Hogy ilyenkor nincs nálam a
fényképezQgépem& ! Ha Willre gondolok,
elQször mindig így jelenik meg képzeletemben:
az ócska járgány motorházába bújva.
Már megint az akkumulátor, Will?
kiáltottam.
Will felegyenesedett, és elmosolyodott.
Te vagy az, Meg? Reménykedtem, hogy
bekukkant hozzám valaki, és együtt
teázhatunk. Már oda is készítettem. Annyira
örülök, hogy a sors téged vetett erre, és nem
Clarice Callawayt! Évek óta azzal fenyeget,
hogy egyszer meglátogat, ha errefelé jár. Én
meg örökös rettegésben élek, hogy egyszer
tényleg megpillantom felém ballagni az úton,
fején a vasárnapi kalapjával, kezében pedig egy
maréknyi lejárt könyvtári kölcsönzQjeggyel.
Mosolyogva hallgattam öreg barátomat.
Clarice Callaway a falu könyvtárosa és
nyolcvankét éves. Ezzel nem árulok el titkot,
mert a korát azon nyomban közli, amint
bemutatják valakinek. Ugyanakkor Q az elnöke
a Történelmi Emlékeket Gondozó Társaságnak
is, ami apa szerint az irónia legszemléletesebb
példája, mert Clarice néni a legjobban
karbantartott történelmi emlék messze a
környéken. Clarice néni odavan Willért. Mesélik,
hogy Will akárhányszor bemegy a könyvtárba, Q
eltqnik a nQi mosdóban, majd élénk rózsaszín
rúzzsal az ajkain jelenik meg, és ettQl épp úgy
néz ki, mint egy hajas baba.
Will felsóhajtott, és kezeit megtörölgette egy
rongyban.
Nem, nem az akkumulátor. Most a hqtQ
rendetlenkedik. Télen az akkumulátor, tavasszal
a hqtQ, nyáron a gumik. Néha megfordul a
fejemben, hogy lecserélem egy újra, de aztán
eszembe jut, mennyi idQmbe telne, amíg ki-
ismerném az új kocsi szeszélyeit. Most legalább
tudom, hogy áprilisban a hqtQ ereszteni fog. De
kerülj beljebb! mondta Will. Van számodra
egy meglepetésem.
Ám elQbb az én meglepetésem következett.
Will teát töltött mindkettQnknek, én pedig
kinyitottam a nagy borítékot, és kivettem belQle
a fényképeket. Szépen egymás mellé tettem
Qket a konyhaasztalra. Will arcát figyeltem,
amint egyenként kézbe vette a képeket. Nem
nevetett, nem vörösödött el, és nem is
sopánkodott, hogy Jaj, milyen szörnyen nézek
ki! , ahogy sokan szokták. Tudtam elQre, hogy
komolyan fog venni. Hosszasan, egyenként
tanulmányozta a képeket, némelyik láttán
elmosolyodott, másokat elgondolkodva
nézegetett. Végül ugyanazt választotta ki, ame-
lyik az én kedvencem is volt: amelyiken
behunyt szemmel ül, és pipájának füstje vékony
csíkban száll föl a kép széle mentén, egészen a
tetejéig. Az ablakhoz vitte a képet, hogy jobb
fényviszonyok mellett is szemügyre vegye.
Meg szólalt meg végül , ezek a képek
nagyon, de nagyon jól sikerültek! Szerintem ezt
te is tudod. Mind közül ez a legjobb, azt hiszem.
Talán a beállítás miatt, és mert tökéletesen
kombináltad az exponálás sebességét a lencse-
nyílással. Látod, milyen tökéletesen élesek az
arcvonások? Ám a füstcsík halványan
elmosódik, pontosan úgy, ahogyan kell. A füst
tiszavirág életq, és te elkaptad ezt a pillanatot,
ugyanakkor nem áldoztad fel érte az
arcvonások tisztaságát. Ez egy nagyszerq kép!
Vajon miért fojtogatta torkomat a sírás,
miközben mindezeket hallgattam? Valami a
bensQmbQl kavargó forrósággal tört elQ, s ez
édes volt, meleg, és olyan bQséges, hogy szinte
elviselhetetlennek éreztem. Rájöttem, hogy van
egy igaz barátom, aki megérti, és nagyra
becsüli azokat a dolgokat, amelyek fontosak a
számomra. Csak ültem, kezemmel átkulcsoltam
a forró teásbögrét, és mosolyogtam.
Meg! szólalt meg hirtelen Will, és kortyolt
egyet a teájából. Kössünk üzletet!
Felkacagtam. Az osztálytársaim gyakran
mondják ezt nekem, ami annyit tesz, hogy le
akarják másolni a matek-házimat, cserébe
pedig nekem adják az uzsonnára kapott
fánkjukat.
Emlékszel? Meséltem neked a
fényképezQgéprQl, amelyet Németországban
vásároltam.
Bólintottam.
Nagyon jó gép folytatta Will. A legjobb
[ Pobierz całość w formacie PDF ]